top of page

Az énidő


Énidő. Mit is jelent ez pontosan?

Az az idő, amit önmagunkra fordítunk, amely a lelki békét, a feltöltődést, pihenést, az önismeretet szolgálja. Ilyenkor kikapcsolódunk és valóban magunkért teszünk, hanyagoljuk mások problémáit, a munkával kapcsolatos gondolatokat.

Az énidő fontossága

Az önmagunkra szánt idő, a feltöltődés igen fontos a testi-lelki egészségünk megőrzése céljából és ahhoz is hozzájárul, hogy az előttünk álló feladatokra jobban tudjunk koncentrálni, sikeresen el tudjuk végezni. Rohanó világunkban sajnos egyre kevesebb időt szánunk magunkra, több időt töltünk a munkával. Ott vannak még persze a szeretteink, a család és a barátok, kollégák is, akiknek próbálunk kedvükben járni.

Azonban, ha a mindennapjainkba nem csempésszük bele azt a kis időt, ami csak rólunk szól, ami minket igazán feltölt, akkor elég hamar elkezdhetjük érezni ennek hiányát. Ilyen tünetek a levertség érzése, az életkedvünk csökkenése, energiánk megfogyatkozása, kimerültség, fejfájás, hátfájás, gyomorbajok stb. Jobb esetben ezeket hamar felismerjük magunktól és ráeszmélünk, hogy pihenésre és töltekezésre van szükségünk.

Hogyan kezdjük?

Első lépésként meg kell barátkozzunk az egyedülléttel. Ez sokaknak idegen érzés lehet, hiszen a mindennapjaink igen nagy részét az tölti ki, hogy más emberekkel foglalkozunk legyen az ismerős vagy idegen, feladatokat, problémákat oldunk meg, meghallgatjuk barátainkat stb. Ez idő alatt teljesen elterelődik a figyelmünk saját magunkról.

Az egyedüllétet fontos, hogy ne keverjük össze a magánnyal. Az egyedüllét egy döntés, amelyet önmagadért hozol meg. Lehet ez egy rövid séta a természetben, egy kádfürdő vagy akár egy padon ücsörgéssel töltött pár perc, amikor gyönyörködünk a napsütésben. Ez az idő az elcsendesedésről szóljon, amikor nem zavarnak a telefon vagy számítógép értesítései, nem terelik el mások a figyelmünket, ilyenkor csak a gondolatainkkal maradjunk magunkra. Ez ijesztő lehet sokaknak, pedig az ilyen helyzetek inspirálnak, segítenek hozzá a problémáink megoldására, bennünk lévő kérdések megválaszolására azzal, hogy odafigyelünk a belső hangunkra.

Mindenki érez belső késztetést a saját harmóniája megtalálására, fontos tehát, hogy ne nyomjuk el az egyedüllét iránti vágyunkat, hiszen megannyi előnye van annak ha időnként magunk vagyunk.

Néhány hasznos tipp:

Fokozatosan csempészd bele az énidőt a mindennapjaidba és minden nap növeld kicsit a magaddal töltött perceket.

Csökkentsd a digitális világ zajait! Ne légy mindig, minden helyzetben elérhető online! Merd kicsit hanyagolni a virtuális világot a való életed javára.

Próbálj kicsit önmagadra, saját vágyaidra figyelni mások helyett.

Engedd el a folytonos megfelelési kényszert, hiszen mindig lesz olyan, akinek nem fogsz tudni megfelelni (de miért is kellene?), ezen kár örlődni.

Nem kell folyton párhuzamosan több dolgora figyelned, még akkor sem ha képes vagy rá, ez ugyanis nagyon fárasztó.

Találj egy mozgásformát vagy kreatív tevékenységet, ami segít levezetni, elengedni a stresszt.

Végezetül: ne hagyd, hogy lelkiismeret-furdalásod legyen az önmagaddal eltöltött idő miatt.

Nem érdemes tehát megfeledkezi az énidőről akkor sem, ha nehéz rá alkalmat teremteni. Legyünk tudatosak, hiszen azzal, hogy időt szakítunk magunkra türelmesebbek leszünk, csökkennek az elvárásaink magunkkal és a környezetünkkel szemben, kiegyensúlyozottabbak, pozitívabbak leszünk és könnyebben fogjuk tudni kezelni az esetleges problémákat.

Kevesebb stressz, harmonikusabb, energikusabb élet lesz a jutalmunk.

120 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page