A jógikus táplálkozás


A helyes táplálkozás egészségünk és szellemi fejlődésünk egyik fontos tényezője. Az szinte mindenki számára ismert, hogy a jóga jótékonyan hat az emésztésre, keringésre, hormonrendszerre és segítségével elérhető a testi és lelki harmónia. A jóga tehát nem csak sport, ennél sokkal több, önmegvalósító folyamat, mely az élet különböző területeire kiterjed.

A táplálkozás az egyik kulcsa a test egészségének és rugalmasságának megőrzésére. A táplálkozás ugyanis kihat az energiaszintünkre, egészségi állapotunkat is nagyban befolyásolja, hatással van gondolatainkra, viselkedésünkre egyaránt. Vannak ételek, melyek fogyasztása rugalmassá teszik a testet, az elmét, más ételek pedig merevvé, feszülté, izgatottá.

„Amit eszünk azzá leszünk”

Bizonyított tény, hogy életünk során a testünk folyamatosan változik és a sejtpusztulás és képződés miatt 7 évente teljesen kicserélődik. Nem mindegy tehát, hogy testünk sejtszinten miből van újjáépítve, ezért lényeges a minőségi táplálék bevitele.

Milyen a minőségi táplálék?

Olyan természetes ételek, melyek a Nap, a levegő, a talaj és a víz együttes eredményeképpen teremnek. A jógikus étrend alapvetően lakto-vegetáriánus. Tehát a hús, a hal a tojás mellőzését jelenti. Preferált ételek egyszerűen emészthető, könnyű ételek, melyek frissek, feltöltenek energiával, nyugodt és békés elmét eredményez fogyasztásuk. Olyan élelmiszerek fogyasztása javasolt a jógikus étrend szerint, melyek energiában (pránában) gazdagok, ilyenek a zöldségek, gyümölcsök, gabonák, magvak, melyek vegyszermentesek, közvetlenül a Nap, a víz, levegő és a talaj energiáit szívják magukba és így teremnek meg. A pránában gazdag ételek fogyasztásával tehát szervezetünk elsődlegesen kapja meg az energiát.

A húsból készült ételek emésztése nehézkes és emésztésük során keletkeznek káros anyagok, melyek különféle betegségek (ízületi betegségek, májbetegség, daganatos megbetegedések) forrása lehet, illetve testünket merevvé teszik. A hindu kultúra egyik fontos alapelve az erőszak-nélüliség – áhimszá elveként is ismert. A jógi szeretettel viszonyul más élőlényekhez és környezetéhez, a jóga fontos alapelve, hogy gyakorlója tisztelje az életet és ne akarja elpusztítani. A jógagyakorló ezért sem fogyaszt húst, hogy más élőlényeket ne kelljen elpusztítani. Az állattenyésztés környezetre gyakorolt káros hatásairól (levegőszennyezés, túlzott vízfogyasztás, földterületek használása) nem is beszélve.

Vizsgálhatjuk az ételeket tudatunkra gyakorolt hatásaik alapján. Egyes leírások szerint három erő működik anyagi világunkban: 1. a jóság, tisztaság; 2. a szenvedély és aktivitás; 3. a tudatlanság, sötétség, tehetetlenség. Az, hogy melyik erő dolgozik bennünk jellemzően, nagyrészt az általunk fogyasztott ételek befolyásolják.

1. A jóság minőségében lévő ételek: olyan ételek, melyek erőt, egészséget, boldogságot, elégedettséget keltenek bennünk, megtisztítják az embert és örömmel töltik el a szívet. Ilyen ételek a vegetáriánus ételek, friss gyümölcsök, zöldségek, olajos magvak, gabonafélék, hüvelyesek, házi, friss, bio tejtermékek, adalék és vegyszermentes ételek. Fontos továbbá, hogy a nyugodt körülmények között, békében elfogyasztott ételek hatnak ránk leginkább pozitívan.

2. A szenvedély minőségébe tartoznak az olyan ételek, melyek felborítják az egyensúlyt az elme és a test között, felkorbácsolják a szenvedélyeket és az elme ennek hatására nyugtalanná válik. Ezek az ételek hosszútávon az emésztésre sincsenek jó hatással. Ilyen ételek a túlzottan savanyú, keserű vagy erős, csípős ételek, erős fűszerek, de még a hagymafélék, a kávé, a tea és a csokoládé is ide tartoznak. Ha habzsolunk, túl gyorsan eszünk az is úgy hat ránk mint az ide tartozó ételek.

3. A tudatlanság minőségében lévő ételek fogyasztása is kedvezőtlenül befolyásolja a testet és az elmét. Fogyasztásuk leterheli és rengeteg energiát von el testünktől. Ilyen táplálék a húsételek, tojás, alkohol, ecet, erjesztett ételek, illetve a túl sok étel fogyasztása is ide tartozik. Fáradtságot, haragot, ingerlékenységet, esetleg depressziót kelt bennünk ezen táplálékok fogyasztása.

Ha többségében a jóság minőségébe tartozó ételeket fogyasszuk az pozitívan befolyásolja személyiségünk, elménk tiszta és nyugodt, enegrikusabbak és egészségesebbek leszünk. A jógikus étkezés felfedezésével fokozatosan észrevesszük az ételek sokszínűségét, az ízek különös gazdagságát. Hatására javul az emésztésünk és javul a vitalitásunk, továbbá a viselkedésünkben is észrevehetünk változásokat.

Fontos azonban, hogy lépésről lépésre építsük be életmódunkba a változtatásokat. Közben végig figyeljük testünk jelzéseit, tapasztalatainkat. Az étkezés töltsön el örömmel. Légy szeretettel és türelemmel saját magad felé.

#egészség #táplálkozás #életmód #jógikustáplálkozás #étrend #egészségeséletmód #vegetáriánus #jógagyakorlás #jógi #harmónia #béke #jóga

86 megtekintés

Recepció:

H-P 17:00-20:00
Napközben emailben vagyunk elérhetőek

 

 


Aerial Yoga Hungary
+36 30 424 02 42

 


Aerial Sports Academy
+3630 992 90 55 

  • aerialyogahungary.hu - facebook
  • aerialyogahungary.hu - Instagram
  • aerialyogahungary.hu - Youtube.com

1061 Budapest, Bajcsy Zsilinszky út 31

1074 Budapest, Dohány utca 28 

A honlap tartalmának másolása kizárólag a tulajdonos engedélyével lehetséges!

@ Copyright 2014. Aerial Yoga Hungary

All rights reserved! / Minden jog fenntartva!