Elképzeltem egy helyet egy sportközösséget ahol súlytalan a boldogság! Így lett ez a 2 stúdió, a közösségünk, az oktatóink, a képzéseink...
"Amit az ember elméje el tud képzelni és el tud hinni, azt meg is tudja valósítani." (Napoleon Hill)
Szintrendszer
A légjóga és jógakerék óráink minden szint számára látogathatóak, teljesen kezdőként is lehet csatlakozni bármelyik órához.
Légtorna óráink esetében szintrendszer szerint látogathatóak az órák:
Az első pár alkalommal nehéz egy teljesen kezdő számára lekövetni az alaptechnikákat is, már a bemelegítés is rejt magában elég kihívást, ezért megalkottuk DEMO csoportjainkat, ezekbe a csoportokba tudnak teljesen kezdőként bármikor becsatlakozni akik szeretnének megismerkedni ezzel a gyönyörű sportággal.
Általában 2-3 alkalom szükséges a DEMO csoportban, hogy egy teljesen kezdő felvegye a fonalat, az alaptechnikák elsajátításának megkezdését.
A DEMO csoportban tanulják meg a teljesen kezdők az alap mászás technikákat, bekötési technikákat, alap bicskákat és húzódzkodásokat, az adott eszközhöz tartozó alap technikákat, mely minden eszköz esetében eltérő.
Mennyi ideig kell DEMO csoportba járni?
Egyénenként változó, függ az egyéni kondicionális képességektől, heti órák számától, elhivatottságtól. Átlagosan 20 alkalom után tud tovább lépni a kezdő-közép csoportunkba.
Mely órákra tudok csatlakozni
kezdőként és haladóként?
Kezdőként is csatlakozhatsz
Aerial Yoga
Aerial Gerinc Yoga
Aerial Pilates
Jógakerék
Aerial Body
Aerial Mobility
Aerial Fitness DEMO
Aerial Silk DEMO
Aerial Silk Technik
Aerial Silk Technik Fexibility
Aerial Hoop Demo
Haladóként
Aerial Yoga
Aerial Gerinc Yoga
Aerial FLOW
Aerial Pilates
Jógakerék
Aerial Body
Aerial Mobility
Aerial Fitness közép/haladó
Aerial Silk közép/haladó
Aerial Silk Technik
Aerial Silk Technik Fexibility
Aerial Hoop közép/haladó
Máshol jártál korábban?
Ahány Aerial iskola annyi oktatási metódus ezért, ha nem jártál még nálunk, de máshol már légtornáztál, akkor is első alkalommal a DEMO csoportba várunk, itt megnézzük, hogy milyen szinten vagy a mi rendszerünk szerint