Mezey Anita

Sziasztok!

Mezey Anita vagyok, 36 éves.

A legfontosabb rólam talán az, hogy az emberi test nagyszerűségének csodálója és a lélek megrögzött kutatója vagyok. 

Amióta lábra álltam, azóta sportolok. A legtöbb élettapasztalatomat ennek köszönhetem,
Sokáig versenyszerűen űztem. Először 10 évig a vízben éltem. Úszó voltam, majd egy egyesületváltás alkalmával, megláttam a műugró deszkákat és azonnal beleszerettem. Országos Bajnokságokon több érmet is szereztem. Aztán az élet úgy hozta, hogy kimásztam a szárazföldre. Fitness versenyző lettem, ami igen meghatározó része volt az életemnek. Sajnos, az élet nem mindig úgy alakul, ahogy elgondoljuk, ezért váltanom kellett. Softball játékos lettem, amit egy filmben láttam először és gyerekkori álom volt. Itt nemzetközi szinten is megmérettettem magam, a nemzeti válogatott tagja is voltam.

Ezután következett a sorscsapás, ami a jóga útjára terelt. Édesanyám rákos lett és rövid idő alatt hasnyálmirigy rákban meghalt. 2 évig a kerepesi Shaolin templom falain belül vigasztalódtam, a legnagyobb felismerések önmagamról a kungfu gyakorlása által érkeztek. Évekig azért gyakoroltam, hogy bevonulhassak a kínai kolostorba, de legnagyobb bánatomra elszakadt a keresztszalagom.

15 éve hatha jógázom és rengetegszer átsegített már az élet nehezebb pillanatain. Ennek köszönhetem a mindennapjaimban való létezést és főleg azt, hogy újra lábra állhattam.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



A másik legnagyobb tanítómesterem a munkám. 13 éves korom óta dolgozom párhuzamosan a sport mellett és mindig is emberekkel foglalkoztam. Először a szórakoztató iparban tevékenykedtem, aztán szépen lassan idegenforgalmász lettem / azért hívom így, mert mindent csináltam a szakmán belül, amit csak el lehet képzelni /. Jelenleg projekt menedzserként dolgozom, operatív rendszerépítés és annak működtetése a főbb profilom. Az elmúlt több mint 20 évben megszámlálhatatlanul sok emberrel találkoztam és beszélgettem. Hálás vagyok, mert nagyon sokban hozzájárult ahhoz, hogy szélesebb a látóköröm.

Larával lassan 2 éve találkoztam először, amikor is betegesen, depressziósan és egy 10 kg túlsúllyal kerestem egy új kihívást, ami átsegít a változás időszakán. Az Air Yoga azonnal beszippantott, Lara személyisége és energiái meghozták azt, amit kerestem, amiért mindig is hálás leszek. Ma is ugyanazzal a lelkesedéssel állok oda a hammock-hoz, mint először. Remélem, hogy képes leszek átadni ennek a szellemiségét és közösen újabb csodákat élhetünk át.

Mára már széles mosollyal az arcomon, remélem, kifelé hitelesen tudom képviselni mindazt az élettapasztalatot, ami rendelkezésemre áll és boldogan megosztom bárkivel.

Bátran merem állítani, hogy az Air Yogában megvan minden testi-lelki-szellemi lehetőség, amit az ember kívánhat.

Sok szeretettel: Anita

Óratípusaim:

Recepció: +36 30 424 02 42

MINDEN NAP

07:00 - 09:00

16:30 - 20:30

  • aerialyogahungary.hu - facebook
  • aerialyogahungary.hu - Instagram
  • aerialyogahungary.hu - Youtube.com

1061 Budapest, Bajcsy Zsilinszky út 31

A honlap tartalmának másolása kizárólag a tulajdonos engedélyével lehetséges!

@ Copyright 2014. Aerial Yoga Hungary

All rights reserved! / Minden jog fenntartva!